Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzés óta, és itt az ideje, hogy újra hallassak magamról, mert megérkezett Ketteske és végre valóban belevághattunk a kétgyermekes élet tesztelésébe. 

Jelentem, élünk, és kiválóan szórakozunk :) Pedig voltak események, amivel bővíthetjük a családi kalendáriumot. 

Nos, Ketteske, akit VBAC (császár utáni hüvelyi szülés) babának vártam, sajnos CSÁSZÁROS lett. Őszintén megmondom, óriási küzdelem volt. Majdnem 24 órát vajúdtam, mert végig az lebegett a szemem előtt, hogy nem akarom még egyszer a császár utáni felépülést, pláne két gyerek mellett. Végül megint a finishben torpantunk meg, csak ezúttal nem a kisfiam beilleszkedési rendellenessége (Egyeske homloktartásban, a lehető legnagyobb fejkerülettel akart érkezni), hanem a méhem (és valószínűleg az előző heg) kimerülése juttatott hozzá egy újabb has felmetszéshez... Ennyi fájdalom után el lehet képzelni mennyire dühös voltam, de aztán győzött az életösztön és a műtőbe menet (ahová át kellett SÉTÁLNOM tolófájásokkal - no comment) már csak arra koncentráltam, hogy a lehető legjobb élmény legyen. Ugyebár mindent tudtam hogy zajlik, ezért mikor jött az ismerős, "most el fogok ájulni" - érzés, szóltam az anesztesnek hogy legyen szíves beszéljen hozzám, fogja meg a kezem és legyen anyám helyett anyám, mer én nem szeretnék innen mégegyszer halálfélelemmel távozni. Bár hajnali 2-re mikor megkaptuk a gyereket, már a férjem is nagyon fáradt volt, és láttam legszívesebben hazamenne a Nagyhoz, mondtam hogy most muszáj maradnia, szeretném kimaxolni ezt a két órát, mert aztán reggelig nem látom a babát. Így is lett. Ketteske vidáman szopizott, neki a 24 óra vajúdás csak jót tett, meg az is hogy végül nem vákuummal húzták ki belőlem, úgyhogy megnyugodva adtam át végül a csecsemősnek. 

A covid miatt a nővéreken kívül mással nem igen találkoztunk s így 2,5 nap múlva haza is engedtek volna minket, de Kicsifiam közben BESÁRGULT, (aki nem tudná, ez gyakran előfordul az újszülötteknél, a kezelési módja hogy kék fényre fektetik a babát, ami lebontja a felhalmozódott bilirubint). Úgyhogy kaptunk még egy napot, aminek köszönhetően másnap reggel még egy TŰZESETET is átélhettünk a kórházban. A gyermekágyas osztály alatt, az első emeleten ugyanis egy beteg rágyújtott a detoxban...ami porig égett, iszonyú füstöt csinálva az egész kórházban. Őszintén mondom, azt hittem csak valami riasztó, amikor egyszercsak berontott egy csecsemős, hogy "hozza a babát anyuka és futás mert tűz van". Futás...aha, 3 napos császáros heggel. De azért igyekeztem. Se mobil se semmi, csak a gyereket kaptam fel. Szart se érdekel a többi, ha egyszer ég a kórház, gondoltam. Na a szülészeten vírushelyzet ide vagy oda ott szorongott a teljes gyermekágyas 15-20 édesanya babástul meg a nővérek... A riasztó 3 órán keresztül szólt, a tűzzáró ajtókat lezárták, mi se ki se be. Egy alkalommal váratlanul ránk meg a babákra terítettek pokrócokat, mert úgy tűnt a füst miatt mégis el kell hagyjuk majd az épületet, de vaklármának bizonyult. Végül a tüzet eloltották, és elkezdték a hazamenősök papírjait is kiadogatni, mert az osztályon azért elég füstszag maradt, úgyhogy akit lehetett hazaengedtek, minket is, mert addigra a sárgaság teljesen elmúlt. 

Otthon....na hát volt egy csodás bemutatás amit Nagyfiam gyönyörűen vett. Erről később még írok majd részletesen. Ami a nagyvonalas eseményekhez tartozik viszont, hogy 2 nap múlva Nagyfiam lázas lett, mert míg mi a kórházban voltunk, Apa és Egyeske elkapták a covidot... Szerencsére a mi 3 oltásunk Férjemmel remekül kiállta a próbát, és Nagyfiam láza is egy napig tartott. 

Most tehát karanténban vagyunk, de úgyse mennénk sehova. És mivel körülöttünk már a teljes család átesett a covidon (tőlük kaptuk) segítség nélkül sem maradtunk teljesen. 

Szóval minden esemény ellenére, remekül telnek napjaink, amiről, ahogy már jeleztem is, egy következő bejegyzésben írok :)