Tesóblog, avagy babázás kis korkülönbséggel

Tesóblog, avagy babázás kis korkülönbséggel

Ketteske születése + családi kalendárium...

2022. január 28. - Mamura

Eltelt egy hónap az utolsó bejegyzés óta, és itt az ideje, hogy újra hallassak magamról, mert megérkezett Ketteske és végre valóban belevághattunk a kétgyermekes élet tesztelésébe. 

Jelentem, élünk, és kiválóan szórakozunk :) Pedig voltak események, amivel bővíthetjük a családi kalendáriumot. 

Nos, Ketteske, akit VBAC (császár utáni hüvelyi szülés) babának vártam, sajnos CSÁSZÁROS lett. Őszintén megmondom, óriási küzdelem volt. Majdnem 24 órát vajúdtam, mert végig az lebegett a szemem előtt, hogy nem akarom még egyszer a császár utáni felépülést, pláne két gyerek mellett. Végül megint a finishben torpantunk meg, csak ezúttal nem a kisfiam beilleszkedési rendellenessége (Egyeske homloktartásban, a lehető legnagyobb fejkerülettel akart érkezni), hanem a méhem (és valószínűleg az előző heg) kimerülése juttatott hozzá egy újabb has felmetszéshez... Ennyi fájdalom után el lehet képzelni mennyire dühös voltam, de aztán győzött az életösztön és a műtőbe menet (ahová át kellett SÉTÁLNOM tolófájásokkal - no comment) már csak arra koncentráltam, hogy a lehető legjobb élmény legyen. Ugyebár mindent tudtam hogy zajlik, ezért mikor jött az ismerős, "most el fogok ájulni" - érzés, szóltam az anesztesnek hogy legyen szíves beszéljen hozzám, fogja meg a kezem és legyen anyám helyett anyám, mer én nem szeretnék innen mégegyszer halálfélelemmel távozni. Bár hajnali 2-re mikor megkaptuk a gyereket, már a férjem is nagyon fáradt volt, és láttam legszívesebben hazamenne a Nagyhoz, mondtam hogy most muszáj maradnia, szeretném kimaxolni ezt a két órát, mert aztán reggelig nem látom a babát. Így is lett. Ketteske vidáman szopizott, neki a 24 óra vajúdás csak jót tett, meg az is hogy végül nem vákuummal húzták ki belőlem, úgyhogy megnyugodva adtam át végül a csecsemősnek. 

A covid miatt a nővéreken kívül mással nem igen találkoztunk s így 2,5 nap múlva haza is engedtek volna minket, de Kicsifiam közben BESÁRGULT, (aki nem tudná, ez gyakran előfordul az újszülötteknél, a kezelési módja hogy kék fényre fektetik a babát, ami lebontja a felhalmozódott bilirubint). Úgyhogy kaptunk még egy napot, aminek köszönhetően másnap reggel még egy TŰZESETET is átélhettünk a kórházban. A gyermekágyas osztály alatt, az első emeleten ugyanis egy beteg rágyújtott a detoxban...ami porig égett, iszonyú füstöt csinálva az egész kórházban. Őszintén mondom, azt hittem csak valami riasztó, amikor egyszercsak berontott egy csecsemős, hogy "hozza a babát anyuka és futás mert tűz van". Futás...aha, 3 napos császáros heggel. De azért igyekeztem. Se mobil se semmi, csak a gyereket kaptam fel. Szart se érdekel a többi, ha egyszer ég a kórház, gondoltam. Na a szülészeten vírushelyzet ide vagy oda ott szorongott a teljes gyermekágyas 15-20 édesanya babástul meg a nővérek... A riasztó 3 órán keresztül szólt, a tűzzáró ajtókat lezárták, mi se ki se be. Egy alkalommal váratlanul ránk meg a babákra terítettek pokrócokat, mert úgy tűnt a füst miatt mégis el kell hagyjuk majd az épületet, de vaklármának bizonyult. Végül a tüzet eloltották, és elkezdték a hazamenősök papírjait is kiadogatni, mert az osztályon azért elég füstszag maradt, úgyhogy akit lehetett hazaengedtek, minket is, mert addigra a sárgaság teljesen elmúlt. 

Otthon....na hát volt egy csodás bemutatás amit Nagyfiam gyönyörűen vett. Erről később még írok majd részletesen. Ami a nagyvonalas eseményekhez tartozik viszont, hogy 2 nap múlva Nagyfiam lázas lett, mert míg mi a kórházban voltunk, Apa és Egyeske elkapták a covidot... Szerencsére a mi 3 oltásunk Férjemmel remekül kiállta a próbát, és Nagyfiam láza is egy napig tartott. 

Most tehát karanténban vagyunk, de úgyse mennénk sehova. És mivel körülöttünk már a teljes család átesett a covidon (tőlük kaptuk) segítség nélkül sem maradtunk teljesen. 

Szóval minden esemény ellenére, remekül telnek napjaink, amiről, ahogy már jeleztem is, egy következő bejegyzésben írok :)

Előkészületek - a nagyfiúval

Sok tesós fórumon téma, hogyan lehet felkészíteni a nagyobbat a kisebb érkezésére. Nos egy 15 hónapos esetében, szerintem a korrekt válasz a sehogy... De ez nem baj, mert legalább az ember nem ringatja magát hiú ábrándokba. 

Mindazonáltal mégiscsak vannak szembetűnő dolgok, például az egyre termetesebb hasam, meg a kifordult köldököm. Nagyfiam tehát megtanulta hogyha azt kérdezem tőle, hol van A? (A az öcskös neve lesz), akkor rámutasson kifordult köldökömre, és enyhén benyomja. Ugyanígy meg is simogatja a pocakomat, ha arra kérem, de ezt inkább irántam való gyöngédségként értelmezem, mintsem a büszke báty manifesztálódásaként. (azért jól esik)

Ezzel együtt igyekszem lehetőséget teremteni neki kisebb babákkal való találkozóra. Rendszeresen járunk olyan zárt anyukacsoportokba, ahol kisebb babák is megfordulnak, így megfigyelhetem Nagyfiam viselkedését társaságban, saját korabeli gyerekekkel és apróbb csemetékkel egyaránt. Eddigi tapasztalataim azt mutatják, hogy a még nem elmozduló babákat elbűvölve nézi, és simogatni szeretné, míg a nagyobbakkal azért vannak csetepaték... Valami ilyesmire számítok egyébként, hogy öcskös onnantól válik igazán zavaró tényezővé, mikor helyet tud és akar majd változtatni, nagyjából 6-7 hónapos korától. 

Tehát Nagyfiam tesóra való felkészítését nem erőltetem túl, ezzel szemben nagy figyelmet fordítok az önállóságára. Ismét meg kell jegyeznem, ezen a téren Nagyfiam személyisége és adottságai kifejezetten előnyösek, bár nagyon ragaszkodó gyerek, végtelenül nyitott az emberekre, könnyen barátkozik, ahogy testi fejlettségben és motivációban is elől jár. Ezzel együtt, a következő dolgokra szerintem bármilyen jellemű gyereknél lehet törekedni, persze csak ha nekünk is jól esik. 

Amikben tehát én elhatároztam magam: Nagyfiam összeszoktatása Apával, három Nagyszülővel és egy Babyszitterrel. Soknak tűnhet, de valójában nem az. A nagyszülőkből kettő ugyanis dolgozik, a harmadiknak meg van másik 4 unokája, Apa pedig nyilván nincs mindig itthon. Így jött a képbe biztonságnak egy babyszitter. Természetesen utóbbi megszokása volt a legnehezebb. A babyszitter bizony egy idő és pénzigényes dolog, rendszeresen kell hívni, és sokáig jelen kell lenni mellette, hogy a gyerek megszokja és biztonságban érezze magát. (meg mi is)

Ha nem jött volna Ketteske az életünkbe, valószínűleg később gondolkodom el róla, pedig minél hamarabb van bevezetve, annál könnyebb szülőnek és gyereknek is. 

A babyszitter ugyanakkor pénz kérdés. Alternatívája lehet a magánbölcsi (hisz gyes mellett államit nem kezdhettek el), de ez ugyanúgy pénz, és ráadásul állandó betegség cunamival fenyeget, ami egy kistesó mellett nem előnyös. 

Sokan gondolják úgy, hogy a babyszitter arra való, mikor apa-anya színházba meg vacsorázni megy, tehát egy luxus. Én nem így látom, egyrészt szerintem nem luxus apának meg anyának sem kikapcsolódni, de mint fentebb írtam, az a babyszitter aki havi egyszer jön, legfeljebb a 6 év feletti gyerekekkel lesz el... Engem (az első időszakban) feltételezhetően abban fog kisegíteni, hogy néhány órácskát egyik vagy másik gyerekemmel egyedül töltsek, amit az adott gyermek alapvető lelki egészségének gondolok, főként a Nagyobb esetében, aki egyik napról a másikra a totális figyelemből a megosztott figyelem áldozatává válik. Ugyanakkor a saját mentális egészségemen is sokat fog dobni, ha egy-egy programra el tudok menni, ami két gyerekkel lehetetlen volna, eggyel viszont szuper jó kikapcsolódás mindkettőnknek.

A másik amiben letettem a voksom, az a szoptatás elhagyása Nagyfiamnál. Nagyon fontos, hogy ez nem az egyetlen út, van aki kifejezetten esküszik a tandem szoptatásra, azaz a két gyermek egyszerre való etetésére. Én ezt magamnál elképzelhetetlennek láttam, ráadásul Nagyfiam olyan boldogan rákapott a szilárdra, hogy valójában saját magát választotta el 11 hónaposan, amikor egy hajnalon már nem volt hajlandó cicizni, hiába ajánlottam fel, hanem az addigra bevezetett tejitalt kérte...

Több helyen olvastam, - és bizonyára nálunk is így volt -, hogy a tej íze megváltozik a várandósságtól. Ez bizonyára hozzásegített minket a szopi elhagyásához, de ennél fontosabb volt, hogy tudtam mit akarok és mit nem. 

Azt gondolom ez minden kardinális babás kérdésben így van. Amivel okosabb vagyok, mint az első gyerek megszületésekor, az az, hogy nem csak az elején kell komfortosnak lenni egy megoldással, de dinamikusan látni a jövőt, a növekvő kilókat egy ringatva altatott babánál, vagy az éjjeli szoptatást 36 hetes terhesen... 

Szóval az utóbbi verzió nálam túl volt a komfortzónán, ezért szépen lassan, a védőnővel egyeztetve, elkezdtem csökkenteni a szopikat, és nagyjából két hónap alatt, ahogy elmúlt a szeparációs időszak, és már nem jelentett lelki táplálékot a cici, szépen elhagytuk. 

Ugyanígy telepítettem ki Nagyfiamat az ágyamból, és szoktattam hozzá más felnőttek segítségéhez ha éjszaka ébredt, így ma már Apa is simán visszaaltatja - nyilván ehhez kellett egy hajlandóság Apa részéről is. 

Mindezen változások természetesen az én egyéni határaimhoz igazodnak, másnak talán más a fontos, egy dolog viszont mindenképpen megfontolandó: egy 15 hónapostól nem várhatod el, hogy a még meg nem érkezett tesóhoz alkalmazkodjon, a környezetedtől, felnőtt rokonaidtól és magadtól viszont igen, hogy készülj rá. 

Miben más mentálisan egy második várandósság

Továbbra is egyben vagyunk, úgyhogy megragadom az alkalmat eme "könnyű" időszak kihasználására. 

Rögtön egy ide vonatkozó tapasztalás. Bizonyos szempontból valóban könnyű, sőt könnyebb számomra ez a terhesség mint az előző, még úgyis, hogy már van egy 14 hónapos energiabombám! (Figyelem, továbbra is szubjektív tapasztalatokról van szó.) Hogy mi a könnyebb? 

Nos, az első fiammal az utolsó percig nem akartam leállni. Nem engedélyeztem sem a pihenést, sem az elmélyülést. A munka és a felnőtt élet kapuját láttam lelki szemeim előtt bezáródni, ahova nem is nyerhetek többé bebocsátást, vagy legalábbis jó darabig nem, úgyhogy pörögtem mint a motolla. Még akkor is, mikor a várandósságom vége felé kiderült néhány komplikáció, amikről most egész egyszerűen azért nem írok, mert nem tartoznak a tárgyhoz. A lényeg csupán, hogy mindkettőnk teste, az enyém és a fiamé is szomjazta a pihenést és a pszichém hevesen könyörgött, hogy mondjak nemet az újabb és újabb fizikai megmérettetéskre, mint táboroztatás a 7. hónap végén, lakásfelújítás a 8.-ban és fesztiválszervezés a 9. derekán. De végül úgy mentem szülni, hogy a szülőszobáról is  munkamegbeszéléseket mondtam le - ezeket aztán 2 héttel később megtartottam, ez azonban már egy másik kérdés. 

Egyszóval igyekeztem annak az, - elnézést a sarkítás miatt -, de leggyakrabban férfiaktól hallott epés megjegyzésnek elejét venni miszerint "a terhesség nem betegség nem is kell miatta semmit máshogy csinálni". Nos, valóban egyetértek azzal, hogy a terhesség nem betegség, s ha komplikáció mentes, akkor alkalmat ad, sőt meg is hálálja az egészséges testi terhelést, de hogy ez mindenkinél egyedi az biztos. Ja és a stressz semmilyen formája nem tartozik bele az egészséges terhelés kategóriájába. 

Na jó, könnyen beszélsz Mamura, de ki él abban a luxusban manapság, hogy 9 hónapig képes legyen kerülni a stresszt? 

Nem, én se. Azonban, amit mégiscsak megtehetünk magunkért és én most, a második várandósságomnál már képes is vagyok erre, hogy tiszteljem ezt az időszakot, és mindazt amit megtesz a testem egy új emberért. Miután elkezdtem tudatosítani, hogy az én testem akkor is dolgozik, mikor épp ledőlök egy fél órára a kisfiam mellé, a környezetem is hajlandó lett megadni a tiszteletet a várandósságomnak. 
Hogy mire jó ez? Képes lettem kinyitni a számat és segítséget kérni - nem csak a szeretteimtől. Ha nem állnak fel a villamoson, akkor kedvesen de határozottan odafordulok a legfiatalabb emberhez, és megkérem, hogy adja át a helyét. És ezt többé nem stressznek hanem teljesen jogos kérésnek élem meg. 

A másik. Nos egy másodszorra szülő nő szült már, így aztán a homályos ismeretlentől való félelmen kívül - ami a legtöbb első szülőt gyötör -, neki már vannak jó/rossz, de mindenképpen feldolgozandó tapasztalatai. Bármilyen fájdalmas is, a konkrét sérüléseimmel sokkal könnyebb volt dolgozni. A második terhesség, mint egy megkerülhetetlen óriás mutatóujj szegeződött nekem, és kényszerített rá, hogy felszínre hozzam és feldolgozzam az első várandósságom és szülésem traumáit. Ha nem esek teherbe ilyen gyorsan, valószínűleg évekig cipelem ezeket a terheket, anélkül hogy szembenéztem volna velük. 

S hogy mit csinálok? OLVASOK, a teljesség igénye nélkül: 

Kiss Verus: Hegmesék

Dr. Ecsedi Gabriella: Szülés, császármetszés, VBAC

Ina May Gaskin: Útmutató szüléshez

Noll Andrea Nandu: Vajúdástámogatás mindenkinek

És megannyi csodálatos nő és sorstárs története az internet anonimitásából

És BESZÉLGETEK:

A férjemmel

Egy perinatális tanácsadóval

A megszületett, és a még születésére váró fiammal

Más nőkkel, anyákkal.

32. hét, kezdjünk bele

És kezdjük a száraz tényekénél.  Egy 14 hónapos kisfiú meg egy 32 hetes magzat (szintén fiú) mamája vagyok. Amióta publikus a második várandósságom, szinte mindenki, gyerekes vagy gyermektelen elhűlt arccal kommentálja: "hét nem lesz könnyű".  Legutóbb épp a játszin gurultam a fiam mellett, mikor egy 3-4 éves kisfiú Anyukája erősítette meg az állítást, nem lesz könnyű dolgom. Mivel nem láttam tesót, visszakérdeztem, hogy és náluk mennyi a korkülönbség, mire kiderült, hogy semennyi, mert neki egy van. 

Nos közeledve várandósságom végéhez, úgy döntöttem virtuálisan is rábólintok az elkerülhetetlenre, és tapasztalati úton járok utána a közkeletű vélekedésnek, meg minden egyéb sztereotípiának, ami a kis korkülönbségű gyerekvállalást övezi. Ez a blog maga a kísérlet része. Vajon lesz erőm folytatni, ha megszületett az öcskös? És ha igen, a bejegyzések olvashatóak lesznek-e, vagy a Mommy Brain gyorsan eluralkodik rajtam? Egyáltalán lehet-e árnyalni a "nehéz lesz" ítéletet, vagy szőröstül-bőröstül át kell adnunk magunkat a pusztulásnak, s ha igen, mennyi időre?

Előrebocsátom, kikerülhetetlenül bekövetkező hibáim és megoldásaim csupán a mi családi életünk forgatókönyvének tekinthető, más mozija biztosan nem így néz ki, de azért igyekszem majd hozni olvasmányaimból (facebook csoportok, gyereknevelési könyvek, stb.) némi adalékot, kitekintés gyanánt. 

Hosszú bejegyzésekkel nem számolok, profán kijelentésekkel viszont bizonyosan. Lássuk hát:)

süti beállítások módosítása